Olyan gyorsan mint múlt szombaton reggel,talán még soha nem ugrottam ki az ágyból,amikor meghallottam a Rólad szóló híreket a TV-ben!Nagyon örültem és büszke vagyok Rád!Erőt,kitartást,sok szerencsét és sikereket kívánok Neked őszinte szeretettel:
Éva néni
2008.01.27.
Azért ez nagyon nagy sztori! Gratula a gyereknek! Figyelni fogom. Hátha lesz belőle valami.
Most olvasom a pepsifoci.hu .hogy játszott Kádár a második csapatba az 1sö csapat edzésein vesz részt nagyon meg voltak vele elégedve a 69 . percben össze rúgott valakivel csak azért cserélték le nehogy rá sérüljön érdekesség, hogy játéka annyira tetszett hogy mint írják és a kép is mutatja autogrammért megrohamozták a szurkolok! Sok sikert neked kádár. Azt hiszem a magyar nagy válogatott is ilyen teljesítménnyel erős bajnokságban jó játékkal meglesz! De nem ez a fontos egyenlőre, hanem jó teljesítményt nyújtani a csapatban,
Bemutatkozott, sőt, a klub honlapja szerint végig a pályán volt a Newcastle "fakó" mai edzőmeccsén Kádár Tamás, a csapat frissiben igazolt magyarja. A Newcastle a Middlesbrough hasonló gárdájával csapott össze, és 5-0 arányban megnyerte a találkozót.
A klub honlapja kiemeli Kádár remek játékát.
Kádinak lehet, hogy Beckham is a csapattársa lesz! Beckham-el és Owen-el egy csapatban hú gyerekek! Ez mekkora motiváció az itthoni fiatal focistáknak is!!
Kádár Tomi a legnagobb király !!!
Bravó Tomi,vidd csak a jóhírünk
Csak így tovább:) végre lehet egy jó középső védőnk J
2008.02.26.
A Newcastle tartalékcsapata ma este a Wigan ellen lép pályára. A mérkőzésen bevetésre kerül a "Szarkák" fiatal védője, Kádár Tamás. A 17 éves, volt ZTE játékost Adam Sadler, a "fakó" vezetőedzője a kezdőbe jelölte.
A Pool-os newcastle meccsen már játszott - bár azt nem tudom h kezdőként- e- Németh Krisztán ellen is és nagyon szépen fedezte a labdát ellene a 16 oson belül ezért, Németh fellökte és szabadrúgás lett kifelé. Tehetséges a srác!
Mivel én szeretem a Newcastle-t és szoktam olvasgatni, nem értem ezt a mostani hírt. Mindig játszik és még dicsérték is kinn.
Tartsa meg ezt a szokását!Sok sikert!
Hát pont ez az. Eddig minden meccsen pályára lépett, legtöbbön végig játszott, és dicsérték is. így elég gáz ez a hír amióta kint van, alapember a tartalékcsapatban, a hír .. talán az hogy nagyszerűen játszott eddig
Akkor vele beszélgetett a bentex-es összefoglalo vegen Németh? Furcsállottam is, h ilyen lazán nyomja angolul...
Igen, vele dumált, a meccs közben is, még a kommentátor is megemlítette, hogy a két magyar beszélget.
Kádárról amúgy van hír, hogy hogy szerepelt ma? Németh egy tizenegyes kiharcolásával vétette ma észre magát a MU ellen, Gulácsi a padon ülte végig a meccset, Simon pedig nem volt jelölve a Liverpoolban.
A Man city ellen mutatkozott be, majd jött a pool elleni meccs, ahol 4 magyar is a pályán volt:
Amúgy Ben Tozerrel együtt a védelem stabil tagjai, amióta megjöttek.
Amúgy az nem tudom feltűnt-e, hogy a Man.City tartalék elleni meccsen Emile M'penza es Bojinov is játszott. Szal nem gyenge gyerekek ellen nyomtak. Az uccsó linknél pedig a hozzászólásoknál végig dicsérik, egyedül a legutolsó hozzászóló írja azt, hogy szerintem a nagycsapathoz ez kevés. Kíváncsi hogy van egy realista köztük, vagy egy pesszimista Remélem inkább a második, es akkor Kádár rövidesen bemutatkozhat a nagycsapatban, ahogy a cikk is írja
Tehetséges futballista ez a Kádár gyerek.
Kiemelkedő képessége abban nyilvánul meg ami sajnos a magyar futballisták hiányossága. Tehát : roppant agresszív, erőszakos, mentálisan hihetetlenül erős.
Reménykedjünk hogy szervezete bírni fogja a kinti megpróbáltatásokat, mivel elég későn kezdett el a srác versenyszerűen sportolni.
Ha szervezete fel tudja venni hosszútávon a ritmust, akkor stabil PL csapattag lehet olyan 2-3 éven belül. És ezzel a válogatottunk is profitálhat , mivel a posztján igen rosszul állunk jelenleg.
Hajrá Kádár !!!!!!!
2008.03.17.
- pepsifoci.hu - A ztefc.hu információi szerint a Zalaegerszegről Angliába szerződő tehetség is szerepel Várhidi Péter bő keretében, így ha a keretszűkítés után is számít majd rá a szövetségi kapitány, akár pályára is léphet a március 26-i zalaegerszegi találkozón.
Mondjuk szerintem, ha bekerülne, az főként a meccs helyszíne miatt lenne, de ettől függetlenül igazi tehetségről van szó, aki nemsokára szerepelhet a Newcastle premier ligás csapatában is. Pozitív, hogy ennyi fiatal tehetséggel rendelkezünk. Ha mindenki csak a felét teljesíti ki az előre predesztinált lehetőségek közül, már jól jártunk az elkövetkező válogatott szerepléseket illetően.
Hajrá Fradi, Hajrá Magyarok!
2008.03.18.
Te Kádár, te ne is merjél megállni a fejlődésben, mert a minőségi magyar védő ritka, mint a Newcastle-nél a sikerélmény...
amugy télleg szükség van rá mint egy falat kenyére a válogatotba
csak ne hogy el nagy képüsköd a sikereket, remélem nem fogod
2008. 04.16.
U-19 Magyarország –Horvátország felkészülési meccs után:
Amúgy az első félidővel nem volt sok gond. Volt vagy hat helyzetünk, a horvátok meg a kapunkig se jutottak el. Kádár Tamásal semmi gond nem volt. Az első percekben összevágta valakinek a bokáját, csattant is rendesen, a bíró szólt neki, utána nem volt vele gond. Amikor bevonták a labda felhozatalba voltak szép passzai, jól kezeli a labdát, kétszer jól indult meg. Az tény, sokkal többször lehetett volna játékba hozni, de nem az ő hibája volt, megjátszhatónak tűnt, csak nem kapott labdát sokszor.
Normális védőkre (is) nagy szüksége van a válogatottnak úgyhogy sok sikert,mindent bele!!!
HAJRÁ MAGYAROK!!!
3 fiatalt hozott a klubhoz: Ngo Baheng ( csatár ) , Ben Tozer és Kádár ( védők ) . Nagyot nem hibázok, ha erről a három fiatalról beszélt. ( levéve Andy Carollt és David Edgart, akik már játszottak fenn, de most a reserve-ben tolták ) .
Csizmadia és Kádár nekem új, de a védelemre ráfér egy frissítés...
Némethet, Kádárt és Filkort remélem bent tartja.....
Kádárt ki kéne próbálni.
Németh K-nak (és Kádárnak is) nagyon örülök.
Azt mondtam, hogy ezen a meccsen dől el mennyit ér a csapat, de "nem hiszek a győzelemben az eddig mutatott játék alapján". MOST A FIÚK BIZONYITOTTAK, HOGY EURÓPA LEGJOBB CSAPATA KÖZÉ TARTOZNAK. Felszívták magukat erre a meccsre. IGAZI CSAPATMUNKA VOLT A GYŐZELEM!!! Jó lenne, ha Dudás visszajátszaná magát az U19-ben persze bomba formában és még ott van Kádár és Korcsmár is. Szóval vannak nagy tehetségeink ebben a korosztályban, csak el ne kallódjanak. Mindenki menjen külfödre - persze olyan klubokba, ahol lehet tovább fejlődni!
2008.07.12.
Kádárt nem azért nem engedik el,mint amiért pl. a barca Ronit! Kádár megsérült,és a Newcastle orvosi stábja úgy döntött,hogy még nincs megfelelő állapotban. Tehát nem az angolok vezetősége,hanem a newcastlei orvosok nem engedik hogy játsszon! Remélem felépül,és ismét oszlopos tagja lesz az U19 es,majd az U20as csapatnak! Hajrá fiúk,mindent bele!!
Minden nagy név ott lehet. Kádár Tamás hol van? Ő lenne a védelem pillérje alapból.
Fúúú, nagyon remélem hogy megmutatják a srácok mitől döglik a légy... ez a korosztály plusz a fiatal nagyválogatottak (Dzsudzsák, Filkor) akár visszahozhatják Magyarországot az "esélyesebb" csapatok közé... 2012-ben velük ott leszünk az EB-n (ha már nem engedték hogy mi rendezzük :S ) HAJRÁ MAGYAROK!!!
Mi az h a Newcastle nem engedi? Ha ezt 1 spanyol vagy francia korosztályos válogatott gyerekkel tennék meg olyan balhét csinálnának belőle h 1ből elengedné őt az adott csapat. Nem értem mi miért nem állunk a sarkunkra gondolok itt a szerencsétlen magyar szövetségre és teszünk némi nyomást az angolokra...pfff.
2008.09.03.
Előre az első csapatig!
Kádárt nagy tehetségnek tarthatják. FM-be is -9 randomot kapott, amire eddig nem volt példa magyar védő játékostól(németh kapott még -9 -et, a -10 a legjobb abban van Bojan is pl.)
2008.09.04.
Kádár a nagyválogatottnál is megállná a helyét. Mondjuk Vanczák helyett, hamár Kádár is balszálső védő. (mostanában Lőw játszik ott, de nála is jobb)
2008.09.08. (NUFC.hu interjú után)
Sok sikert!!! Csak így tovább!
Sok sikert! remelm hamarosan a nagycsapatban lathatunk
Hajrá Kádi Hajrá
Kádár Tamás a mi Newcastle United egyetlen magyar játékosa neki sikerűlt remélem nekünk is sikerűlni fog !!!!
Azért nem lenne semmi egyszer kimenni és szurkolni élőben, külön kiabálni Kádi nevét.
Biztos óriási élmény lenne neki és nekükünk is.
Kiutazna vagy 30 fős szurkoló egy meccsére és a nevét skandálná, biztos 200 százalékonteljesítene örömében. Hajrá Kádi.
Hajrá Kádár, épülj fel, aztán majd meglátjuk, mit akar az új edző. Ha az utánpótlás játszik, úgy is ki akarok menni.
Amúgy nem lehetne egy magyar zászlót odacsempészni?
2008.10.31.
Szerintem semmiről sem maradtak le a fiatalok, Zidane is 24 éves korában vett részt az első világversenyén, aztán micsoda magasságokba jutott ... Pár év múlva kiderül, ki maradt meg ígéretnek. Kíváncsi vagyok, Farkas Balázs sorsa hogyan alakul, mert őstehetség !
Kádár 20 éves korára simán kezdő lesz a Newcastle-ben, ha nem lesz semmi súlyos sérülése.
Gyika51
Azt hiszem egy-két "jószemű" fikatóni( akiknek soha senki nem jó) ezúttal igencsak mellényúlt. A jó felépítésű Kádárból igenis jó kis hátvéd lehet,akár bal,(ballábas!) az égető hiányposzton. Légyszíves nevezz meg Európai nagycsapatokból,vagy akárcsak középcsapatokból 19 éves balhétvédeket. Azt hiszem bajban lennél!
Zimms, meg mindenki, akie ezzel a 20 évesen az igazi tehetség már kezdő c. szöveggel jön: igen, vannak olyan tehetségek, akik 20 évesen már egy nagy csapatban kezdők. De azért kifejezett csúsztatás az, hogy aki 20 évesen nem kezdő, abból semmi se lesz. Hol volt Hajnal, Huszti, Halmosi? 20 évesen És hol vannak ma? De lehetne külföldi példákat is mondani, hogy 20 évesen még "tengődött" valahol, de rá 3-5 évre már egy komoly csapatban játszott. Szóval nem hiszem, hogy le kéne becsülni a fiatal tehetségeinket. Persze aranylabdát se feltétlenül várjunk tőlük. Ja, és Kádár amúgy 18 éves, nem 20.
Blablablabla, mindig ugyanaz a mondóka, és mindig ugyanúgy sérülés a vége. Valamit itthon nagyon ***ul csinálnak edzőbá'ék, hogy amikor kikerül valaki külföldre, előbb-utóbb súlyosan megsérül.
Mivel kint sokkal keményebbek, hajtósabbak az edzések és a meccsek, ezért sérülnek meg annyian. Ezért kell már fiatalon kivinni a srácokat, hogy belerázódjanak ebbe, és ebben "nőjenek" fel. Zimms, látom, Te nagy szakértő vagy. A magyarországi körülményeket ne hasonlítsuk már össze a külföldivel. Azt is sokan várták, hogy Némethből egy Agüero vagy Messi lesz. Ezt hogy gondoltátok? Egyébként, ha Németh is kint játszana külföldön takony, kölyök kora óta, akkor belőle is sokkal nagyobb játékos lenne már most! Szóval itthon mindent elcsesznek.
Szerintem az azért elmond valamit, hogy a "legdrágább" magyar védő. Nem hiszem, hogy adtak volna ki érte annyi pénzt az angolok, ha nem lenne jó játékos.
Kadar is a CB capable of playing at LB and he is our most promising youngster by far along with Kazenga Lua Lua.
I’m hungarian too and if he didn’t suffer that injury he would have made he’s full senior bow too. I expect big things form him, he should be involved in the first team from next season that’s for sure.
I haven’t watched Kadar but he sounds very promising ..
I’ve seen Kadar play quite a lot for the reserves, and he was always the one who looked the best.He seems to have the right attitude too.
Agree with you there Dan, Tamas sounds like a top lad, very enthusiastic about learning which is good to hear. I hope to see him, Ranger and LuaLua give a run out at some point this season.
Some people may say they dont have enough experience, but like most things they need the time on the pitch to gain that
Looks very promising and Kadar is a very positive young lad that will be good for us. I would also like to see the youngsters get a run out at the last 10 minutes to a match every now and then, that’s how they improve faster.
Kadar should be started as it’ll take a while for a young defender to ‘gel’ and adapt to a premier league game.
I watched the Reserves all last season and Kadar is a good player. The young guns are all in a difficult situation as our managers appear not too keen on bringing them on for the last 15-20 mins. Taylor does no better than Edgar and Kadar would do at CB and now we have Bassong so including Colo and Cacapa, so thats 6 CB’s we have so where will that leave Edgar and Kadar in terms of getting 1st team experience? I believe Edgar has had enough and Cacapa is too old so Kadar might just get lucky as the much maligned Steven Taylor did.
Kadar, Ranger and Lua-Lua really do look like they could be good in the near future.Hopefully they will start getting spots on the bench and getting 10-15 minute run outs every now and again, to get them used to the top league. Its a damn shame that when we had a lot of injuries, Kadar and Lua-Lua were both out too, as that could have been an ideal time for them to step in and step up!
As for Ranger, if he keeps banging the goals in the way he is, then I can’t see how he can be overlooked for the first team picture!!!
2008.11.21.
Kádár Tamás a szűk keretben
Örömmel tájékoztatjuk a ZTE FC minden szimpatizánsát, hogy a klubunkból a Newcastle Unitedbe igazolt Kádár Tamás holnap a Chelsea ellen a Szarkák szűkebb keretében kapott helyett.
Ez még nem jelenti azt, hogy Tomi holnap bemutatkozik a Premier League-ben (valószínűleg kispados lesz), de ettől már csak egy apró lépés választja el. Gratulálunk és szurkolunk neki!
2008.11.22.
Sok sikert, mielőbbi bemutatkozást a premier league-ben. Azonban ezt ne ma tedd, mert nagyon negatív élménnyel kell lejönnöd a pályáról. :)
Azonban e hétvége után jöhet a folyamatos "felfutásod", amelyre a korona még idén, december 28-án felkerülhet a St. James Park-ban. Akkor nagyon szurkolok Neked és egyébként a csapatodnak is. :)
Csatlakozom! Hajrá Tomi! Mutasd meg a steak - zabálóknak! :)
2008.12.26.
Kádárt azonnal visszarendelték a Liverpool elleni meccsre
Bassong-ot ugye kiállították ahogy itt irják is...de ami ennél is komolyabb,hogy Jose Enrique aki a balbekk megsérült meg a meccs előtt a bemelegítésnél valamint Habib Beye-t (jobb bekk) le kellett cserélni félóra után mert ütközött a wigani Cattermolal lent maradt majd lélegeztetővel vitték le a pályáról...szóval tényleg 3 védő is kiesett és egyikük se lesz ott vasárnap a Pool ellen...ha most nem kerül be Tamás akkor soha! Remélem jól sül el.
Egyet mondok:
Ha Kádár játszik és jól teljesít, az a magyar szakma csődje lesz, ugyanis kiderül, hogy ennyi idősen is megállja a helyét a világ legjobb bajnokságában. És mi mégsem foglalkoztatjuk akár a nagy válogatottnál sem őt, sem Németh Krisztiánt...
Krisztián esetében is mire várunk, nem látják az itthoni nagytudásúak, hogy a világ focijában hány évesek debütálnak hétről-hétre, ott nem félnek őket bedobni, csak itthon van ez???
Jó, ez most kényszer megoldásnak tűnhet Kádár esetében, de mi miért nem merünk bátrak lenni?
Jól nézett volna ki a világ, ha "jegelték" volna akár Rooney-t, de sorolhatnánk a példákat és látszik a tendencia, hogy egyre fiatalabb az átlagéletkor.
Mint régen is, pl Varga Zoli és a többiek idejében, amikor még mi is jók voltunk a világ elitben, rendre fiatalon debütáltak a tehetségek, fiatalon hozzászoktak a felső kategóriához.
Ébresztő!
Kádár Tamást azonnal tejbegríz a Newcastle a Pool ellen meccsre, mert 2 sérült védő is van a csapatban egy harmadikvédőt pedig eltiltottak. hatalmas esély, hogy Kádár bemutatkozzon a PL-ben.
Nálam nincs rangsor , hogy kinek , hol kell bizonyítania. Tehetség van, ami látszik edzéseken, látszik reserve meccseken, egy játékosnak rég rossz, ha előírt sorrend van, hogy előbb a klubod, aztán a válogatott.
És ha Németh nem fog soha odaférni, mert felépül Torres és a többi milliós játékos? Akkor x éves koráig nem fog bekerülni a válogatottba Németh?
Szerintem ilyen mondatot külföldön egy szakember szájából sem hallani, hogy valakire azt mondják, aki kirobbanó tehetség, hogy "ő túl fiatal, ne játsszon".
Attól nem lesz valaki rosszabb játékos, mert bekerül a nagy válogatottba. És volt olyan meccsünk, amikor csatár nélkül álltunk fel, akkor meg lehetett volna próbálni Krisztiánt.
És biztos vagyok benne, hogy nem vallott volna szégyent.
Megkockáztatom, annyit már most tud, mint Torgelle, de ha csak a felét tudja annak, már megérné beállítani.
2008.12.28.
Kádár Tamás karrierje során először volt tagja Premiership-meccsen a Newcastle keretének.
A nagycsapatba? Azt nem értem hogy akkor miért nem jó a válogatottba? Ha a Newcastle-ben bizalmat kap, akkor a válogatottba nem fér be ? Ez röhej!
Most kell megfeszülni, közel a lehetőség! Ha ez sikerül, akkor le a kalappal! Go Tamás, go !!
Kádárnak meg hát fene tudja, azért talán tényleg nem ez lett volna a legkellemesebb bemutatkozás, szét zilálták a védelmet.
De nem is kell annyira siettetni, hisz még csak 18 éves, küzdeni és fejlődni tovább!
Lehet ha játszik nem is kapnak ennyit
Ez nem derül már ki, pedig valóban nem kizárt. Nem gondoltam volna h ilyen hamar leülhet a padra, grat
Szerintem következő meccsen mélyvízbe lehetne dobni.
Srácok, senki meg sem emlékezik itt róla, de a Newcastle kispadján egy mindössze 18 éves magyar srác, Kádár Tamás is ott ült. A meccs végén kicsit mérges voltam mert totál érdektelen helyzetben be kellett küldeni Lualuát, ahelyett hogy egy tehetséget bemutassanak a nagycsapatban. A kutyaütő mai védősorból biztosan nem lógott volna ki lefelé.
Ez az Tomi, csak így tovább, legközelebb már be is cserélnek!!
Kedves Kádár Anyu!
Legyen nagyon büszke fiára. Én mint ZTE szerető is büszke vagyok rá hogy itt játszott a Tomi. Csak miatta néztem a mérkőzést és szurkoltam hogy álljon be. Remélem elöbb-utóbb ez is bekövetkezik majd. Talán majd egyszer összejön egy ZTE-Newcastle meccs remélhetőleg valamelyik kupában :) és pályára léphet Zalaegerszegen!
Sok sikert neki hozzá, és BUÉK 2009!! Hajrá ZTE!!!
Grat a Tominak meg az Anyunak is a gyermekéhez , végre valami jut nekünk is a profi fociból , biztosan lesz lehetősége hamarosan , ezt az őrült hajtást nem lehet 100%-on végig csinálni.