Kádár Tamás
1990 március 14-én született Veszprémben.
A Báthory István Általános Iskola sporttagozatos osztályában végezte általános iskolai tanulmányait. Mind a kézilabda, mind a különféle atlétikai sportágak mind pedig a labdarúgás területén kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Számos elismerés – érem, oklevél és kupa – bizonyítja ezt.
Sikereit természetesen edzői segítségével érte el: Marosné Bedőcs Katalin és Kadnár Lajos a labdarúgásban, Hidasi Ferenc pedig a kézilabdában járult hozzá sikeres karrierjéhez. Ebben a sportágban kétszer is országos bajnok volt.
A pályaválasztás idején komoly fejtörést okozott a „hogyan tovább” kérdése. Ahhoz semmi kétség nem fért, hogy mindenképpen a sport terültén szeretne Tamás tovább lépni, ám mivel a szívéhez mindkét sportág igen közel állt, nehéz volt a döntés. És sportiskolákból sem volt igen nagy választék. A budapesti sportiskolák szinte szóba sem akartak állni a szülőkkel, mindenhol csak már igazolt (elsősorban fővárosi) élsportolók jelentkezését fogadták el. Volt olyan, ahol minimum valamilyen Európa Bajnoki részt vétel volt az elvárás. (14 évesen?!)
Végül is 3 város iskolája és egyesülete maradt a felvételi jelentkezési lapon. Győr, Zalaegerszeg és Szombathely. És a labdarúgás lett a kiválasztott a két sportág közül. A Győri Rába ETO nagyon szerette volna, ha Tamás náluk focizott volna, ám nem volt megfelelő iskola Győrben. Szombathelyen a felvételin kiderült, hogy inkább az atlétikára és a tornászokra specializálódik a sporttagozat. Zalaegerszegen felvételt nyert a Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola és Szakiskola Gépészeti osztályába és a 3 kemény foci-rosta után a Zalaegerszegi Football Club is tárt karokkal várta a bal és jobb lábbal is nagyszerűen lövő ifjút.
Zalaegerszegen 2004 szeptemberében a serdülő utánpótlás csapatban kezdte a játékot, aztán a 2005/2006-os szezon igazi fellendülést jelentett a sportkarrierjében. 2005 őszén az IFI/B, 2006 év elején az IFI/A, majd a nyári felkészülést az őszi szezonra már a felnőttek csapatában kezdte meg. 2007 januárjában pedig a ZTE FC vezetősége kecsegtető ajánlattal lepte meg Kádár Tamást: 3 éves profi szerződéssel kínálták meg, amely 2007. január 17-én aláírásra került. A 2006/07-es szezonban csapatával a Magyar Nemzeti Bajnokságban a bronzérmes helyet szerezte meg. 2007-ben Zalaegerszegen megválasztották a legjobb zalai férfi junior sportolónak. 2007 őszén több külföldi klub is érdeklődött a válogatott futballista iránt. A sikeres próbajátékok után végül az angol premier ligás Newcastle United Football Clubbal olyan ajánlatot tett a Zalaegerszeg elnökének, aki - bár nem állt szándékában mindenáron eladni a játékost - a kecsegtető ajánlatra nem tudott nemet mondani.
Így Kádár Tamás lett minden idők legdrágább magyar védője, aki 2008. január 20-án el is utazott Angliába, hogy másnap már egy új karrier építésébe kezdhessen.
Angliai tartózkodásának második napján már debütálhatott a NUFC csapatában, s a szezon hátralévő időszakában szinte valamennyi reserve mérkőzés alapembere volt.
Első szezonjában mindjárt kupagyőztes lett, hiszen csapatával 2008.04.23-án megnyerték a Northumberland Senior Kupát.
A nyári szünetben kisebb térdműtétet hajtottak rajta végre, így a rehabilitációs időszak elhúzódása miatt a 2008. őszi időszakában csak október 21-én tudott bekapcsolódni a bajnokságba. Visszatérése olyannyira jól sikerült, hogy a sérülések és kiállítások miatt megfogyatkozott First Team csapatába kapott meghívót 2008. december 28-án a Liverpool elleni mérkőzésre. Ekkor még ugyan játéklehetőséget nem kapott, de a kispadról figyelhette az eseményeket.
2009. január 21-én a Sunderland elleni Reserve összecsapáson a 90. percben egy önfeláldozó bevetődés során sípcsonttörést szenvedett. A sérülés a lehető legrosszabbkor történt, hiszen már 5 alkalommal ült a First Team kispadján, ráadásul rengeteg sérült volt a csapatnál így a bemutatkozás küszöbén állt már a játékos.
Mire Tamás felépült súlyos sérüléséből, addigra csapata sajnos kiesett a Premier League küzdelmeiből. Ám ez újabb lehetőséget nyitott meg a játékos előtt. A nyári szünet utáni edzéseken már az első csapattal edzhetett, sőt az edzőmérkőzéseken is kezdő volt csapatában.
A 2009/10. bajnoki mérkőzések kezdetétől a kispadon ült. Debütálása tétmérkőzésen 2009.08.26-án a Huddersfield Town elleni Carling Cup-án volt hazai pályán. Kezdőként végigjátszotta a győztes mérkőzést, sőt a szurkolók szavazása alapján a 4. legjobb játékos lett.
A következő, Leicester City elleni mérkőzésen pedig a bajnokságban is bemutatkozhatott – a mérkőzés hajrájában csereként állította be Chris Hugston.
Szeptember elején meghívást kapott az U20 válogatottba, mely az Egyiptomi Világbajnokságra készült az edzőtáborban. A keret véglegesítése előtt dőlt el, hogy a Newcastle vezetése nem hagyta jóvá Tamás részvételét a Világbajnokságon, így ismét egy rangos eseménytől marad távol.
2009. novemberében meghívót kapott a magyar Olimpiai válogatott (U21) csapatába
2010.április végén bajnoki címet ünnepelhetett, miután csapata fölényesen – rekord 102 ponttal - megnyerte a Championshipet. Ezzel Fülöp Márton és Gera Zoltán után Tamás a harmadik magyar labdarúgó, aki bajnok lett az angol másodosztályban, ráadásul mikor pályára lépett, csapata egyszer sem kapott ki. Klubrekord is született, ugyanis 103 év után a Newcastle United ismét veretlen volt hazai pályán az egész bajnokság alatt.
A 2010/11-es szezonban az első csapatban kezdőként játszott 2 mérkőzést a Carlington Kupában (Accrington Stanley és Arsenal ellen), 5 alkalommal kispados volt. 2011. januárjában a több játéklehetőség reményében egyesülete kölcsönadta a League One-ban szereplő Huddersfield Town csapatához, ahol a második mérkőzésen egy belemenést követően több helyen történő combizom szakadást szenvedett. Tavasszal ugyan már felépült sérüléséből, de a bajnokság véget ért, így játéklehetősége már nem volt.
Utánpótlás válogatottság:
2006. augusztusában meghívást kapott az U-17 válogatottba. A fiatalok Szokolai László irányításával Lengyelországban egy Nemzetközi Ifjúsági Labdarúgó tornán vettek részt.
A következő út pedig már az Európa Bajnoki selejtezőre vezetett egyenesen Örményországba.
A csapat 1 hétig tartózkodott ott, és megelőzve Bulgária, Skócia és Örményország korosztályos válogatottját, csoportelsőként jutott tovább a következő selejtező fordulóra, amely március végén került megrendezésre Franciaországban. Itt sajnos a házigazdákat már nem sikerült legyőzni, így a csapat nem jutott ki a belgiumi EB-re.
2007. májusában már az U-21 válogatott csapatába hívta meg Róth Antal szövetségi edző. Fehéroroszország és a Lettek elleni EB-selejtezőkön ugyan még csak kispadosként illetve tartalékként vett részt, de ez a meghívás mindenképpen egy újabb lépcsőfok volt azon a bizonyos „létrán”.
2007. szeptemberében Sisa Tibor szövetségi edző meghívta az U-19 válogatottba. A csapat az Európa Bajnoki selejtezőket megelőzően Szerbiában vett rész a rangos Vilotics tornán, ahonnét a legfényesebb – aranyéremmel érkeztek haza, miután az elődöntőkben legyőzték Bulgária és Izrael csapatát, majd a döntőben gól nélküli döntetlen után a 11-esekkel sikerült Szerbia korosztályos válogatottja fölé kerekedni.
2007. október 8-13. között Magyarországon került sor az EB selejtezőkre, melyen Kazahsztán ellen 6-0, Wales ellen 3-1, Svájc ellen 2-1 arányú győzelmet aratott az U19 válogatott. Ezzel a 100 %-os teljesítménnyel Európa elitjébe kerültek. Az elitkör mérkőzéseit szintén Magyarországon rendezték meg 2008. májusban, ahol Kádár Tamás sérülés miatt csak a kispadon várta, hogy vész esetén pályára léphessen. Társai azonban nélküle is ki tudták vívni a továbbjutás az Európa Bajnokság 8-as döntőjébe, amelyre Prágában került sor 2008. júliusában. Sajnos a térdműtét után lábadozó Kádit egyesülete nem engedte ki az EB-re, így csapata nélküle vívta ki az előkelő 3. helyet, ezzel kvalifikálta magát a 2009. szeptemberében Egyiptomban megrendezésre kerülő U20 Világbajnokságra.
Egyúttal ez volt az utolsó válogatott mérkőzés Sisa Tibor edzővel, aki ősszel lemondott posztjáról.
A 2009. szeptember 3-9 között az U20 edzőtáborában Kádi is együtt készült a csapattal, hogy beverekedje magát az Egyiptomi Világbajnokságra utazó keretbe. Mindkét felkészülési mérkőzésen (Pápa és MTK ellen) a csapat győzedelmeskedett. Ám Kádi ismét lemaradt egy rangos eseményről, mivel az egyesülete nem járult hozzá a VB részvételhez. Ennek oka, hogy a FIFA hivatalos programjában nem szerepel az esemény, így a klubok nem voltak kötelesek játékosaikat elengedni. Így lett a VB nagy vesztese Kádi. A VB-n a magyar válogatott bronzérmet szerzett. A csapatot megválasztották Magyarországon az Év csapatának, a csapattagok a Magyar Sportért Emlékérem arany fokozatát kapták.
2009. november 13-ára Tamás meghívót kapott a magyar Olimpiai válogatott (U21) csapatába, a győri mérkőzésen Olaszországot legyőzték, a 2010. március 3-i visszavágón azonban vereséget szenvedtek, ráadásul Tamás a 72. percben megkapta második sárgalapját, így kiállítással fejezte be a mérkőzést.
2010. szeptemberében folytatódtak az olimpiai selejtező mérkőzések, melyeken 1 vereség és egy döntetlen született Wales és Bosznia Hercegovina ellen, így sajnos a csapatnem jutott a következő fordulóba.
2010. októberében 2 barátságos mérkőzésre is meghívót kapott Montenegro és Szlovénia ellen.
2011. június között Róth Antal korosztályos csapata a Dél-Franciaországban, Toulon-ban évente megrendezett nem hivatalos U21-es világbajnokságon vett részt. A csoportban Kína ellen győzelem, (3-0), Mexico ellen vereség (0-2), Franciaország ellen a hosszabbításban döntetlen (1-1) az eredmény, s ezzel hajszállal lemaradtak a továbbjutásról
Magyar Nemzeti válogatott:
2008. márciusában Várhidi Péter szövetségi kapitány a bő keretbe jelölte Kádár Tamást a március 26-i Szlovénia elleni barátságos mérkőzésre, ám a keretszűkítésnél már nem kapott lehetőséget.
2008. májusában az új szövetségi kapitány is jelölte a bő keretbe a május 24-i Horvátország elleni barátságos mérkőzésre, de térdsérülése miatt egyesülete visszarendelte Angliába, így a felkészülésben már nem tudott részt venni.
2010. november 17-én debütált a Egervári Sándor szövetségi kapitány által irányított A- válogatottban. A Székesfehérváron lejátszott barátságos találkozón a második félidőben csereként állt be. A mérkőzés a magyar válogatott 2-0-s sikerével zárult.
Külföldi próbajáték és idegenlégió:
2007.06.12-18. között Kádár Tamást az Olasz Serie A-ban szereplő középcsapat, a Reggina tesztelte. A balhátvéd sikerrel mutatkozott be a próbajátékon, a Reggina vezetése komoly szándékát fejezte ki a vételre, de mivel más külföldi csapatok is érdeklődnek a fiatal futballista iránt, ám függőben maradtak a tárgyalások.
2007.12.02-09. között az angol Premier Ligában szereplő Bolton Wanderers tesztelte. A felnőttek edzésére is hivatalos volt, ahol az egymás közötti játékban a világhírű Nicolas Anelkát kellett semlegesítenie a magyar tehetségnek.
2007.12.09-16. között a Newcastle United csapatához utazott, ahol 1 hétig vett részt az edzéseken Michael Owen együttesénél, sőt egy teljes meccset is végigjátszott.
Ezután a Newcastle vezetősége kecsegtető ajánlatot tett a Zalaegerszegnek, így Kádár Tamás lett minden idők legdrágább magyar védője, aki 2008. január 20-án el is utazott Angliába, hogy másnap már egy új karrier építésébe kezdhessen.
Díjak, elismerések:
2006/2007. Magyar Nemzeti Bajnokság: bronzérem a ZTE FC-vel
2007. január Magyarország legfiatalabb profi futbalistája
2007. 12.01. Őszi bizonyítványosztás: A ZTE drukkerek értékelték a játékosok őszi bajnoki teljesítményét:
Védők:
1. helyezés Polgár Péter 7,38 pont
2. helyezés Kádár Tamás 7,33 pont
Összesítésben:
1. helyezés Waltner Róbert (csatár) 8,83 pont
2. helyezés Máté Péter (középpályás) 7,43 pont
3-4. helyezés Koplárovics Béla (középpályás) 7,38 pont
Polgár Péter (védő)
5. helyezés Kádár Tamás (védő) 7,33 pont
A ZTE FC őszi álomcsapata:
Pogacsics - Dudic, Polgar, Botis, Kádár - Davidov, Máté P., Tóth N., Koplárovics - Waltner, Balázs Zs.
2007. december az NB1.hu szerint az év felfedezettje
2007. december az év legfiatalabb játékosa, aki bajnoki mérkőzésen betalált a kapuba
2007. december az év legjobb zalai férfi junior sportolója kitüntetés
2008. január Minden idők legdrágább magyar védője
2008. április 23. Northumberland Senior Kupa megnyerése a Newcastle United Reserve csapatával
2010. április Championship 2009/10 bajnok a Newcastle United 102 ponttal, ezzel feljutott a Premier League-ba
A magyar bajnokságban lejátszott mérkőzései az "Élvonalbeli mérkőzéseim" címszó alatt.
"Nemzetközi szerepléseim" külön menüpont alatt
"Angliai mérkőzéseim" külön menüpont alatt
|