2011.06.06.
2011.07.28. 23:22
U21: Ilyen nincs - óriási magyar dráma a hosszabbításban
2 perc híján hatalmas bravúrt ért el a magyar U21-es válogatott a Touloni Tornán, miután 1-0-ra vezetett és továbbjutásra állt a már 4 közé jutott franciák ellen, akik egy szöglet utáni fejessel a hosszabbításban egalizáltak, így a gallok és Mexikó lépett tovább a B-csoportból.
- pepsifoci.hu - Az első félidőben a franciák ugyan irányították a történéseket, és helyzeteket is ki tudtak dolgozni, de azért látszott a már továbbjutónak tekintett házigazdákon, hogy egyrészt négy alapemberüket pihentették, másrészt, hogy nem annyira félelmetesek, amennyire a korábbi eredményeik sejtették. A magyar U21-es csapat fegyelmezett játékkal tartotta a lépést, és nem is volt érdemtelen, hogy, egálban tartottuk a francia válogatottat az első 40 percben (0-0).
A szünet után aztán nem csak a kínaiak helytállásának (a csoportutolsó vezetett is Mexikó ellen), de egy remek gólnak is örülhettünk, hiszen Gosztonyi kiváló passzából Futács higgadtan a kapuba passzolt, így közelinek tűnt a 4 közé jutásunk. Ez a reményünk a hátralévő percekben annak ellenére sem tűnt túlságosan veszélyeztetettnek, hogy Mexikó átvette a vezetést a másik meccsen.
A franciák ugyan próbálkoztak, de nem volt benne a gól a játékukban, aztán a végén egy kihagyást kegyetlenül megbosszultak, és a csapatkapitány, Duplus fejesével ikszre mentették a meccset a hosszabbításban.
Az 1-1-gyel Magyarország a harmadik helyen végzett 4 ponttal, így nem jutott a Touloni Torna legjobb négy csapata közé. Nem sokon múlt.
Franciaország - Magyarország 1-1 (Duplus 82., ill. Futács 46.) - a meccs főbb mozzanatai itt!
http://www.pepsifoci.hu/napi/node/92739
|