2011.06.03.
2011.07.28. 23:04
U21: Kreativitásban is lenyomtuk Kínát - így értékeltek Gosztonyiék
A Kínát 3-0-ra legyőző magyar U21-es válogatott háza táján mindenki egyetértett abban, az első félidőben még döcögött a gépezet, a szünet után viszont már produkált a gárda szép dolgokat. Gosztonyi András úgy véli, kreativitásban felülmúltuk a riválist, Kádár Tamás szerint pedig a siker sokat érhet a torna további részére nézve.
- pepsifoci.hu - A mérkőzést követően így értékelték a főszereplők az összecsapást:
Pölöskei Gábor (a magyar csapat másodedzője): – Az első félidőben sok hibával játszott a csapat. Aztán szerencsére ezen túl tudtunk lendülni, és rúgtunk három gólt. Annak ellenére, hogy egy hihetetlenül gyors csapat volt az ellenfelünk, le tudtuk őket kontrázni. Kiválónak értékelem összességében a teljesítményünket.
Gosztonyi András (a mieink játékosa): – Jól indult számunkra a torna, s bár a kínaiakról nem sokat tudtunk a mérkőzést megelőzően, sikerült legyőznünk őket. Ellenfelünk végig küzdött, hajtott, nem mondanám, hogy könnyen adták a bőrüket, ám egyértelműen jobbak, kreatívabbak voltunk és többet is birtokoltuk a labdát. Szerintem, az eredmény jól tükrözi a meccs képét. Róth Antal hiányzott ugyan a kispadról, ám ez nem volt befolyással a játékunkra, ráadásul szerencsére már a találkozó után, egy kórházi kivizsgálást követően ismét csatlakozhatott hozzánk. (vidi.hu)
Kádár Tamás (a magyar csapat védője): – Nehéz mérkőzés volt, amit nagyon meg akartunk nyerni, hiszen egy ilyen tornán mindig fontos a jó nyitány. Az első félidőben nem teljesítettünk valami jól, utána viszont feljavultunk, és sikerült szerencsére háromszor is betalálnunk. Nagyon fontos sikert arattunk a viadal további része szempontjából.
Su Maozhen (a kínaiak mestere): – Jó meccs volt. Sajnos fiatal csapatomat fizikálisan felülmúlták a magyarok, viszont technikai képzettségben és eltökéltségben mutattunk biztató dolgokat. A torna hátralévő részében minden lehetséges, de nagyon nehéz dolgunk lesz. (FOTÓ: MLSZ.HU)
http://www.pepsifoci.hu/node/92527
|