2011.05.28.
2011.07.28. 22:41
Sérülések nehezítik Róth Antal helyzetét
A szeptemberben kezdődő Eb-selejtezőkre készülő U21-es válogatott számára fontos állomás a jövő héten induló Touloni Torna.
Róth Antal ezúttal sem számíthat több meghatározó, korábban jól teljesítő játékosára, de a keret tagjai így is készen állnak a franciaországi megmérettetésre.
– Optimális helyzet sosincs – kezdte az mlsz.hu-nak adott nyilatkozatát Róth Antal szövetségi edző –, ezt tudom az idősebb kollégáktól, és ezt erősítik saját tapasztalataim is. Tavaly ősszel kezdtük a felkészülést, végig volt valami, ami hátráltatta a programunkat. Ez a mostani, rangos nemzetközi torna előtt sincs másként, hiszen ezúttal is komoly „kompromisszumokat” kell kötnünk.
Mint a szakember hozzátette, érzékenyen érinti a csapat helyzetét több jelentős NB I-es tapasztalattal rendelkező futballista kiválása.
– Az NB I-es sikerei előtt már a válogatottnál bizonyító Lázár Bence, és az utolsó fordulóban is eredményes Tischler Patrik arról értesített, hogy sérült. Elmondásuk szerint fájdalmaik voltak a bajnokság hajrájában, és úgy „drótozták össze” őket a sűrű program közepette, meccsről-meccsre. Érthetően az előttünk álló időszakban szeretnének minél előbb regenerálódni, s bár megjelentek a mai találkozón, szinte biztosan nem számíthatunk rájuk.
Szintén a bajnokság végén szenvedett kellemetlen vállsérülést a kaposvári Balázs Benjámin, aki ugyancsak állandó tagja volt a Monicomp Ligában szereplő Kaposvárnak, és aki Horvátország ellen gólt lőtt az U21-es válogatottban.
– Mivel a másodosztályú bajnokság még tart, és itt ezekben a napokban dől el a feljutás, valamint a kiesés kérdése, ezért rendkívül körültekintően kellett eljárnunk az NB II-es játékosok válogatásánál is, a klubokkal való harmonikus, őszinte kapcsolatunk fenntartása érdekében – fogalmazott Róth Antal, és hozzátette, remélhetően ebből a klubokkal kialakult jó kapcsolatból később profitálhat a csapat.
Örömteli hír ugyanakkor, hogy Kádár Tamás, a Newcastle United védője hosszan tartó sérülésből felépülve ismét teljes értékű munkát végezhet, és a csapat rendelkezésére áll a jövő héten induló 39. Touloni Tornán is.
Ami a válogatott programját illeti, a játékosok pénteken az MLSZ székházánál találkoztak, ahonnan a szövetség telki edzőközpontjába vonultak. A keddi elutazásig itt készül a csapat a nem hivatalos világbajnokságra.
A mieink június 2-án Kína ellen játszanak 16.45 órakor Hyèresben, két nappal később 16.15-től Nizzában Mexikó következik, majd az utolsó magyar vonatkozású csoportmeccset június 6-án, 18 órától Aubagne-ban rendezik. Az elődöntőket június 8-án tartják, a döntő 10-én lesz Toulonban.
Az első két csoportmérkőzést élőben közvetíti az Eurosport2.
http://www.mlsz.hu/cikkek/u21/2011/05/28/serulesek-nehezitik-roth-antal-helyzetet
|