|
2011.05.30.
2011.07.28. 22:57
"Túllépni a fájdalomküszöbön" - negyedszázad után ismét Toulonban a magyar utánpótlás
Huszonöt év után kapott újra meghívást a magyar válogatott az egyik legnagyobb presztízsű utánpótlás-viadalra, a touloni tornára. Róth Antal csapatának nehéz dolga lesz, ha az elődökhöz méltón akar szerepelni, a magyar csapat nem is tűzött ki konkrét célt maga elé, a szakvezető szerint az esélytelenek nyugalmával lépnek pályára.
Gosztonyi Toulonban újra felhívhatja magára a menedzserek figyelmét
Az első hivatalos utánpótlás-világbajnokságot a FIFA 1977-ben rendezte meg, korábban csak egyetlen nagy torna volt, ahol világ legjobbnak tartott U21-es válogatottjai összemérhették az erejüket. Ez volt a touloni torna, amelynek hivatalos neve Touloni Ifjúsági Fesztivál, és amely mind a mai napig az egyik legnagyobb presztízsű korosztályos viadalnak számít.
Toulonban először 1967-ben rendezték meg az ifjúsági tornát, de azon még nem válogatottak, hanem klubcsapatok szerepelt, az első helyet a belga Anderlecht szerezte meg a csehszlovák Slovan Bratislava legyőzésével. Ezt hétéves szünet követte, 1974-ben pedig már nemzeti csapatok is indultak. A következő évben már csak válogatottakat hívtak meg, ezért a tornát nemhivatalos ifjúsági világbajnokságnak is tekintették.
A torna hírnevét az is megalapozta, későbbi világklasszisok egész sora tűnt fel itt az évek során. A viadal gólkirálya volt Jean-Pierre Papin (1985), Alan Shearer (1991), Manuel Ruí Costa (1992), Thierry Henry (1997), míg a legjobb játékosnak járó trófeát megkapta többek között David Ginola (1987), Juan Román Riquelme (1998) és Javier Mascherano (2003) is. Megfordult Toulonban még Hriszto Sztoicskov és Cristiano Ronaldo is, de meglepő módon nekik nem jutott semmilyen trófea.
Törőcsik Hugo Sánchezt és Valdanót múlta felül
Az első években a magyar válogatott is gyakori vendég volt Toulonban, és 1978-ban meg is nyerte a tornát, a döntőben a házigazdákat legyőzve. A gólkirály a tatabányai P. Nagy László volt, a csapat kapuját Zsiborás Gábor védte, játszott Péter Zoltán, Hannich Péter és Szántó Gábor is.
1974-ben másodikok lettünk a lengyelek mögött, az egyéni elismeréseket azonban a magyarok gyűjtötték be: a gólkirályi cím Sipőcz Józsefé lett, aki négyszer talált be (a csatár egyébként teljes NB I-es karrierje során összesen hat gólt ért el), míg a torna legjobb játékosának Nyilasi Tibort választották. Ezt a díjat 1979-ben Gyimesi László érdemelte ki (pedig a tornán ott volt a későbbi argentin klasszis, Ramón Díaz is), a gólkirályság pedig további két alkalommal lett magyaré. 1975-ben Törőcsik András szerezte a legtöbb találatot, olyan későbbi világsztárokat megelőzve, mint a mexikói Hugo Sánchez vagy az argentin Jorge Valdano. Az utolsó magyar szerepléskor, 1986-ban pedig Zvara József végzett a góllövőlista élén, köszönhetően többek között annak, hogy eredményes volt a Laurent Blanc által irányított francia védelem ellen is.
Az elmúlt huszonöt évben a magyar csapatot egyszer sem hívták meg Toulonba, de most ismét ott leszünk a tornán. Mégpedig kifejezetten erős csapattal, habár Róth Antalnak sérülés miatt le kellett mondania az újpesti Lázár Bence, az MTK-s Tischler Patrik és a kaposvári Balázs Benjámin játékáról. "Rizikót így is vállaltunk, mivel velünk tart Kádár Tamás, aki hosszú sérülés után építi magát, Simon Ádám pedig idegbecsípődéssel kórházi ellátásra szorult, de bízunk benne, hogy képes lesz teljes értékű munkát végezni Toulonban" - mondta az [origo]-nak a válogatott szövetségi edzője.
A csapat sorrendben Kínával, Mexikóval és Franciaországgal játszik, egyik sem ígérkezik könnyű ellenfélnek.
"Bízom a játékosok akaraterejében, kitartásában, elszántságában, és abban, hogy képesek lesznek fájdalomküszöbükön túllépni, mert a torna minden találkozóján erre lesz szükség" - mondta Róth Antal a szakvezetés várakozásairól. "Nincs megfogalmazott cél, mindig nyerni szeretnénk, de tisztában vagyunk az ellenfeleink játékerejével. Az eddigi eredményeink nem igazán biztatóak, mondhatnám, az esélytelenek nyugalmával utazunk Franciaországba. Szem előtt tartjuk, hogy a szeptemberi Eb-selejtezőkre kell összeállnunk. Az önbizalmunknak jót tenne egy eredményes touloni szereplés, és a hitelességünk fenntartása érdekében is minél pozitívabban kellene zárnunk."
A házigazda franciák nem a legerősebb csapatukkal szerepelnek a tornán, mivel ők ott lesznek a júliusi U20-as világbajnokságon is, és az a keret Francis Smerecki vezérletével külön készül. De a touloni garnitúra sem gyenge: három játékos (a nantes-i Loic Nego, a strasbourg-i Loic Damour és a toulouse-i Yannis Tafer) megmaradt az első csapatból, mellettük pedig több Ligue 1-ös rutinnal rendelkező labdarúgó is bevetésre vár. Érdemes lesz például odafigyelni Damien le Tallecre, akinek bátyja, Anthony egykoron a Liverpoolban is megfordult, ő pedig jelenleg a Borussia Dortmund focistája, bár az elmúlt szezonban többnyire csak a tartalékok között játszott, ráadásul nemrégiben épült fel egy súlyos sérülésből.
A mexikói keretben egyetlen kivétellel csupa otthon szereplő futballista kapott helyet (a kapus Carlos López Rubio az argentin Talleres Córdobában véd), a csapat leginkább a Guadalajára épül, ahonnan öt játékost is meghívtak. A mindössze tizennyolc éves támadó, Erick Torres a legnagyobb tehetség, ő ebben a szezonban a felnőttek között hétszer volt eredményes a mexikói bajnokságban. A kínaiak közül hárman is a francia Metzben légióskodnak, egy játékosuk pedig a portugál Boavistában pallérozódik.
Ha a magyar csapat az első két hely valamelyikén végez a csoportban és továbbjut, úgy találkozhat az A csoportban Elefántcsontpart, Portugália és Kolumbia mellé besorolt olaszokkal is, akikkel ősszel Eb-selejtezőn is meg kell küzdenie.
"Az olaszokról már így is a legtöbb felvételt sikerült beszereznünk. A hírek és az eredményeik is azt bizonyítják, hogy félelmetesen jók. Toulonban rendre előttük játszunk majd, így lesz lehetőségünk többször is megnézni őket élőben. Velük szemben várhatóan borítani kellene a papírformát az Eb-selejtezőkön" - mondta Róth Antal.
Ciro Ferrara csapatában ott van a már a nagyválogatottban is bemutatkozott, Inter-nevelésű védő, Davide Santon, a csatársorban pedig a karrierje során már tizennyolc élvonalbeli gólnál járó Alberto Paloschi (ő a Milan nevelése, de január óta a Genoa játékosa), illetve a Chelsea által márciusban a Swansea-nak kölcsönadott, és az angol másodosztályban kilenc mérkőzésen hat gólt szerzett Fabio Borini kaphat lehetőséget. Az olaszok 22 fős stábbal utaztak, amelyben ott van a szövetség utánpótlás-igazgatója, Arrigo Sacchi is, de még külön szakácsot is vittek magukkal.
A magyar keret
kapusok: Gulácsi Péter (Liverpool), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
hátvédek: Szokol Zsolt (Újpest), Fiola Attila (Paks), Kálnoki-Kis Dávid (MTK), Litauszki Róbert (Újpest), Kádár Tamás (Newcastle United), Sváb Dániel (Ferencváros), Katona Máté (Vasas). Középpályások: Kiss Máté (Győri ETO), Simon Krisztián (Feyenoord), Bódi Ádám (DVSC-TEVA), Simon Ádám (Haladás), Tajthy Tamás (Újpest), Gosztonyi András (Videoton), Balogh Balázs (Újpest), Egerszegi Tamás (Újpest)
csatárok: Balajti Ádám (Újpest), Eppel Márton (MTK), Futács Márkó (Ingolstadt)
Menetrend:
Június 2., 16:45 (Hyeres): Magyarország - Kína
Június 4., 16:15 (Nizza): Magyarország - Mexikó
Június 6., 18:00 (Aubagne): Franciaország - Magyarország
Június 8., Elődöntő
Június 10., Döntő
A magyarok első két csoportmérkőzését élőben közvetíti az Eurosport2.
http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20110601-huszonot-ev-utan-jatszik-a-touloni-futballtornan-az-u21es-valogatott.html
| |